30dkg diawell -50%os liszt
2db tojás
Langyos víz (mennyisége a tojás nagyságától is függ, nekem most elég nagyok voltak a tojások, így alig 1dl víz kellett hozzá, hogy ruganyos tésztát kapjak. Dolgoztam már azonban olyan pici tojásokkal is, hogy bő 1,5 dl vizet is felvett a liszt. Valamint fontos, hogy ha valaki finomliszttel próbálja ki valamelyik receptet, ahhoz lényegesen kevesebb folyadék kell, a dw -50%-os liszt a magas rosttartalma miatt több folyadékot vesz fel mint más lisztek.)
A tésztát összedolgozzuk, kettévesszük, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk, egyforma méretűre. Az egyik lapra cukormentes lekvárt kanalazunk, egymástól kb. 1-2 cm távolságra. Majd rátesszük a másik lapot, ujjal a lekvár halmok mellett megnyomkodjuk, majd derelyevágóval elvágjuk, én újra összenyomkodtam, nehogy kifolyjon a lekvár. Forrásban lévő, lobogó, enyhén sós vízben addig főzzük, míg feljön a víz tetejére a derelye.
Pirított diawell panírmorzsába forgatjuk, végül fahéjjal hintve tálaljuk.
Megjegyzés: nem volt itthon házi, cukormentes szilvalekvárom, így a Sparban vásárolt, xilittel édesített szilvalekvárral töltöttem meg. Mivel az nem olyan sűrű, mint a házi, így tartottam tőle, hogy ki fog folyni, de nem!!! Így bátran ajánlom azt a lekvárt a derelyéhez Mindenkinek!
100gramm tápértéke:
212,25 kalória
15g fehérje
23,4g szánhidrát
4,3 zsír
Összesen a 30dkg lisztből 30db lett, így
Szia! Nagyon szuper ez az oldal, számomra most kincset ér! Ezer hála! :)
VálaszTörlésViszont egy kis igazítás... ha 100 g kalóriaértéke 212,25, akkor 300 g-é 636,75 kalória. Mivel azt írtad, hogy a 300 g-ból 30 db lett, így ha osztom a 636,75-öt 30-cal, akkor az 21,22 kalória/darab, és nem 56,6. Szénhidrá pedig 2,34/darab. :)
a liszt 30 dkg, összességében több lett, és a 100g arra vonatkozik, hisz meg is főtt, meg is töltöttem....stb. szóval más hozzávaló is van benne, tojás, lekvár, és panír, így 1db arra vonatkozik :) azaz a kész derelyére ;)
Törlésegyébként 100g dw liszt 348 kalória, nem 212,25. Ez utóbbi a derelye 100g-jának adata.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésMegvan a csütörtöki ebédem.:)
VálaszTörlés